Sziasztok!
2012 nem volt versenyzős évem. A kötelező Sárváron, ahol nem teljesítettem fényesen, az Ultrabalatonon, ahol Balatonberényben feladtam a küzdelmet, csak a Szilveszteri Hegyimaratonon indultam. Az edzésterhelés nagyjából megegyezett a 2011-essel (szokás szerint ősz környékén meguntam jegyzetelni és ezért nem lesz éves összesítés) és inkább ultraspecifikus (80-82% környékén), mint maratoni intenzitáson (85-88%) futottam. Novemberben és december elején egy-egy edzésen végigfutottam a teljes távot (otthonról indulva és haza érkezve), először 3:30 környékén, utána 3:40 alatt egy kicsivel. A második próbálkozásnál már éreztem a jobb bokám. Azt hittem, hogy a terepfutás miatt “érzem”, de aztán rá kellett jönnöm, hogy egy kitartó achilles problémáról van szó. Nem éles fájdalom, de mind futás közben, mind egyébként jelentkezett a tompa fájdalom. Olvastam többekről, akiket hónapokra leállított egy achilles gyulladás, ezért inkább szobakerékpároztam és kint bicikliztem, december utolsó két hetében összesen kétszer tizenhét kilométert futottam. Az első lassú volt, egekbe szökő pulzussal, a másik kicsit gyorsabb (87% átlagpulzus, 1:16:34-es 17 km, nagyjából sík útvonalon), de szintén nem pihentető. Konkrét tervem emiatt nem volt, de semmiképpen sem akartam komolyabban rásérülni a meglevő problémámra.
Volt, aki azt terjesztette, hogy elkéstem, de valójában tervszerű volt a 8:50-es érkezés és sietős nevezés. Zsuzsa szerencsére megérkezett a rajt idejére, ezért leadhattam neki a pólót és a BBC History interjút elindítva immár félsüketen, eléggé felpörögve vártam a rajtot. Szokás szerint a körülöttem meginduló tömeg jelezte, hogy ellőtték a rajtot, ahol szokás szerint gyakori előzésekkel telt a bazitai emelkedőig tartó szakasz. Az első kaptató kicsit megfogott, 90-92 %-os pulzussal futottam és ugyan jól éreztem magam, motoszkált bennem a gondolat, végig bírom-e ezt a tempót. A fülhallgató és az egyéni tempóm (felfelé lassú, lefelé gyors a lejtőn még a sz*r is gurul címszóval) miatt senkivel sem beszéltem pár mondatnál többet, de talán ezért is az antiszociálisok kedvenc sportja a futás.
Kézikulacsot és Decathlonos zselérudat vittem magammal, tízpercenként egy korty és negyvenpercenként egy fél rúd tempóban terveztem a fogyasztást, ami ahogy az edzéseken, a versenyen is bevált. Hogy végig elég legyen a víz, Botfától már a frissítőállomásokon is vettem egy-egy pohárral és pár másodperc séta alatt magamba döntöttem. Így teljesen kimaradt a “maratoni fal”. Ugyan az izomfáradtság miatt a vége felé lassultam, de nem volt megzuhanásom.
Nem az élmezőnnyel indultam, ezért azt sem tudtam, hányadik pozícióban futok és ki van előttem. Az előnevezettek listájából egyértelmű volt, hogy nem férek fel a dobogóra, ezért nem is nagyon törődtem vele. Andiékat a bozsoki frissítőnél előztem meg, utána a csácsi dombokban sokáig üldöztem egy fekete ruhás futót, akinek mozgása egy idő után nagyon ismerős volt, és akiben aztán Rudit ismertem fel. Láttam rajta, hogy erős (és a többi megelőzöttön is), ezért folyamatosan forszíroztam a tempót. A városon átfutva és oda visszatérve a bútorgyárnál még csak 50 méternyi lemaradásban voltak. Egyértelmű volt, hogy a Gógánhegyet jól meg kell nyomnom, hogy ne előzzenek le (Rudihoz ekkor már Keszei Bandi is csatlakozott) és utána a lejtőn kell újabb előnyt szereznem, ami elég lesz a Platán sori szakaszon.
A kaptatón még simán felment a pulzusom 92%-ra. Nem esett jól, de a verseny erről szól. A második emelkedő kanyargós, itt abban bíztam, hogy ha nem látnak maguk előtt, az kevésbé tüzeli őket. A lejtő jól ment, nem érkezett meg a menetrendszerű oldalszúrás. Aztán a Platán sor előtt kétszáz méternyivel megelőzött a későbbi hatodik helyezett. Nagyon frissnek tűnt és ugyan én sem voltam a halálomon, mégsem tudtam felvenni a tempóját. A Platán soron 89-90 %-os pulzussal futva szép lassan maradtam le tőle. Láttam, hogy reménytelen lehajráznom, ezért inkább csak “húzattam” magam, hogy jobb legyen az eredményem.
A vége 3:24:30 körüli lett, ami nem egyéni rekord, de a 3:30-as minimum terven lényegesen jobb. Fejlődés nem látszik a korábbi évekhez képest, de amennyire egy maraton jól eshet, ez annyira kellemes volt. Ugyan a buli közben elfeledkeztem a kedvezményes UB nevezési óráról és így már megvárom, hogy mi lesz a achillesemmel, de mindenképpen reményekkel teli tekintek a 2013-as év elé. Ha jól sikerül az UB, azon felbuzdulva talán egy maratonspecifikus edzésciklust is megcsinálok, hogy ősszel 3:10 körüli sík maratonnal próbálkozzam. Amennyire a munkám engedi, 2011-hez hasonlóan terepversenyeken is el akarok indulni.
Mindenkinek sikeres, motivációval teli futóévet kívánok!
Üdv,
Tamás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése