És a versenyhez évről évre többen csatlakoztak, mára a környék egyik legismertebb és legkedveltebb futórendezvénye lett. Zala megyei futók naptárában szinte kötelező eseményként van nyilvántartva: december 31-e, délelött: Szilveszteri Hegyimarathon!
Az ötletgazda, Rozmán Sándor (aki jelenleg a házigazda iskola igazgatója) így emlékszik vissza a kezdetekre:
A történet 1995-ben kezdődött. Kialakult egy baráti társaság, akik mind nagyon szerettünk futni, és kiderült, hogy az év utolsó napját is rendszeresen futással töltötte mindenki, de külön-külön. Kézenfekvő volt az ötlet, hogy akkor fussunk együtt! És ha már futunk, akkor fussunk maratoni távot! A pálya vonalvezetése az én ötletem volt, akkori edzéseim során találtam ki, jártam be, és raktam össze az egyes szakaszokat. Akkori diákjaim biciklivel járták be és mérték le pontosan a teljes útvonalat, hiszen én magam csak a stopperre alapozott becslésekre tudtam hagyatkozni. Az útvonal kijelölésekor különben igyekeztem változatos, érdekes hegyi terepeket választani, és lehetőleg kerülni a forgalmasabb utakat.
Örömteli volt, hogy már a legelső évben 21 résztvevő jelentkezett, és futotta le az akkor még egyetlen, maratoni távot. Bár némi útjelző festék segítette a tájékozódást, sőt, minden futónak részletes útvonalleírást is adtam a rajtkor, mégis szinte mindenkinek sikerült eltévedni! Akadt, akit Zalaszentivánról kellett hazahozni autóval... :) A következő évben aztán már néhány futótársammal jó előre bejártuk és kijelöltük a pályát kicsit alaposabban és pontosabban, főleg a kritikus pontokon.
Az első években lelkes segítők munkájával és az én irányításommal szerveződtek a versenyek. Jellemző, hogy a legelső frissítőállomáson, a Jánka hegyen az iskola akkori igazgatója, Vili bácsi várta a futókat, a beérkezőket pedig jutalomként a diákok által készített tűzzománc érmek fogadták. 2000-től aztán akkorára nőtt a rendezvény, hogy már nem vállaltam tovább a szervezést, és átadtam a stafétabotot Déri Miklósnak, és a Triatlon Clubnak.
Érdekes visszagondolni, hogy emlékeim szerint a verseny történetének immár 16 éve során mindig más és más időjárás várt az indulókra. Volt, amikor kellemes, enyhe időben versenyeztünk, volt amikor száraz, de kemény hideg volt, előfordult, hogy hóesésben futottunk, vagy éppen előtte nap havazott, és térdig érő hóban gázolt mindenki. De arra is emlékszem, amikor a végig jéghideg, fagyott talajjal kellett megküzdenünk.
Az ötlet úgy látszik, kiállta az idő próbáját, évről évre egyre nagyobb rá az érdeklődés. Őszintén szólva, meg sem fordult a fejemben annak idején, hogy akár ez is lehet majd belőle néhány éven belül. Természetesen jó érzés, hogy "szülőatyja" lehetek egy ilyen népszerű és kellemes hangulatú eseménynek, örömmel tölt el mindig, amikor erre gondolok!
Az alábbi két videó segítségével kiválóan fel lehet idézni a kezdeteket, az első két év versenyét, a készülődés izgalmát, a szervezés nehézségeit-örömeit:
A történet 1995-ben kezdődött. Kialakult egy baráti társaság, akik mind nagyon szerettünk futni, és kiderült, hogy az év utolsó napját is rendszeresen futással töltötte mindenki, de külön-külön. Kézenfekvő volt az ötlet, hogy akkor fussunk együtt! És ha már futunk, akkor fussunk maratoni távot! A pálya vonalvezetése az én ötletem volt, akkori edzéseim során találtam ki, jártam be, és raktam össze az egyes szakaszokat. Akkori diákjaim biciklivel járták be és mérték le pontosan a teljes útvonalat, hiszen én magam csak a stopperre alapozott becslésekre tudtam hagyatkozni. Az útvonal kijelölésekor különben igyekeztem változatos, érdekes hegyi terepeket választani, és lehetőleg kerülni a forgalmasabb utakat.
Örömteli volt, hogy már a legelső évben 21 résztvevő jelentkezett, és futotta le az akkor még egyetlen, maratoni távot. Bár némi útjelző festék segítette a tájékozódást, sőt, minden futónak részletes útvonalleírást is adtam a rajtkor, mégis szinte mindenkinek sikerült eltévedni! Akadt, akit Zalaszentivánról kellett hazahozni autóval... :) A következő évben aztán már néhány futótársammal jó előre bejártuk és kijelöltük a pályát kicsit alaposabban és pontosabban, főleg a kritikus pontokon.
Az első években lelkes segítők munkájával és az én irányításommal szerveződtek a versenyek. Jellemző, hogy a legelső frissítőállomáson, a Jánka hegyen az iskola akkori igazgatója, Vili bácsi várta a futókat, a beérkezőket pedig jutalomként a diákok által készített tűzzománc érmek fogadták. 2000-től aztán akkorára nőtt a rendezvény, hogy már nem vállaltam tovább a szervezést, és átadtam a stafétabotot Déri Miklósnak, és a Triatlon Clubnak.
Érdekes visszagondolni, hogy emlékeim szerint a verseny történetének immár 16 éve során mindig más és más időjárás várt az indulókra. Volt, amikor kellemes, enyhe időben versenyeztünk, volt amikor száraz, de kemény hideg volt, előfordult, hogy hóesésben futottunk, vagy éppen előtte nap havazott, és térdig érő hóban gázolt mindenki. De arra is emlékszem, amikor a végig jéghideg, fagyott talajjal kellett megküzdenünk.
Az ötlet úgy látszik, kiállta az idő próbáját, évről évre egyre nagyobb rá az érdeklődés. Őszintén szólva, meg sem fordult a fejemben annak idején, hogy akár ez is lehet majd belőle néhány éven belül. Természetesen jó érzés, hogy "szülőatyja" lehetek egy ilyen népszerű és kellemes hangulatú eseménynek, örömmel tölt el mindig, amikor erre gondolok!
Az alábbi két videó segítségével kiválóan fel lehet idézni a kezdeteket, az első két év versenyét, a készülődés izgalmát, a szervezés nehézségeit-örömeit:
