2013. január 3., csütörtök

Tarsoly Róbert (maraton abszolút 15.) beszámolója


A XVIII. Szilveszteri Hegyimaratont követően még erősebb a meggyőződésem, hogy a következő jó pár évben - hacsak valami eget rengető dolog nem jön közbe – szintén indulni fogok ezen a versenyen. Ez a felütés gondolom egyértelműen jelzi, hogy csupa jó élménnyel lettem ismét gazdagabb. 2010-ben először itt teljesítettem 40 km fölötti távot (egy kis eltévedésnek köszönhetően én valóban a maratoni 42 km-t futottam!), azóta (szerénytelenül szólva) nélkülem nem rendezték meg ezt a versenyt! Beszámoló írására eddig még nem éreztem ellenállhatatlan kényszert, de ahogy Roland „pörgeti” a neten a dolgokat, úgy éreztem, én sem maradhatok ki ebből.

Na akkor hogy is volt? A kezdeti feltétel, hogy indulni fogok, az egyértelmű 2010 óta. Aztán következett egy kósza Sólyom-üzenet a GOC-os Facebook csoportban, hogy aki futni akar szilveszterkor, segít a felkészülésben. Ezen kapva kaptam, egyrészt mert szerettem volna mindenképpen 4 óra alatt futni, másrészt meg nem túl hosszú futómúltam során még sose készültem versenyre tervszerűen és kíváncsi voltam, milyen egy versenyre kihegyezett felkészülési szakasz. Nem volt túl egyszerű teljesíteni az előírtakat, az „1 km-es emelkedőn izomból föl 8-szor” típusú feladatok közben többször elgondolkoztam, hogy: „ez most szívat engem?”, de a legnehezebb feladat a napirendbe illeszteni ezeket az edzéseket (család-munka-edzés nem mindig fért bele 24 órába érdeksérelmek nélkül). De úgy érzem, megérte. Egy kis mélypont volt még, hogy a verseny előtti ún. pihenő héten a laza futásoknál is merevnek éreztem magam, a 3 hónap alatt ekkor volt először olyan, hogy nem esett jól a futás, nem tűnt úgy, hogy 31-ére ezekkel a lábakkal lazán tudok majd futni. De a bemelegítéskor és a rajt utáni másodpercekben már könnyebbnek éreztem a mozgást. Sólyomtól a felkészítés záróakkordjaként kaptam egy időtervet is, ami nekem nagyon hasznos „útravalónak” bizonyult, így minden szakasz végén ellenőrizhettem, hogy belül vagyok-e a kitűzött 4 órás időn. És a történeti hűség kedvéért ne hallgassuk el a számomra nagyon jó eredmény elérésben szintén sorsdöntő tanáccsal szolgáló Korpa szerepét sem, aki nélkül még egy réteggel több ruhában valószínűleg többet izzadtam volna, mint amennyit pótolni tudtam. És ha már itt tartunk, az edzői utasítás, hogy vigyek magammal innivalót, szintén bejött, ugyanis: 1. az első frissítőnél annyian álltak sorba, hogy a kitűzött cél elérését veszélyeztette volna, ha kivárom a sort; 2. a csácsi ponton, ahol pedig terveztem folyadékbevitelt, annyi turista vette körül a kis asztalt, hogy szintén nem volt esély komolyabb időveszteség nélkül inni egyet; 3. a bútorgyárnál viszont nagyon jól esett a víz (nálam csak iso volt).

Mivel nekem igazából csak az óra volt az ellenfelem, talán nem lenne túl érdekes leírni „kettőnk” vetélkedését. Az ilyen jellegű leírások akkor izgalmasak, ha igazi küzdelmekről tudósítanak (lásd Korpa és Roli, stb.). De idén azért adódtak nekem is előzések, majd lemaradások, aztán megint előzések és újfent lemaradások, ami kétségtelenül izgalmasabbá és még nagyobb élménnyé tette az egészet. Az elején többször találkoztam a 24 km-es Varga Imrével, aki hozzám hasonlóan szintén az agráriumból érkezett, és eleinte lejtőn elkerült, de dombon lemaradt (Botfa után végleg). A csácsi hegyen értem utol a meredekbe belesétáló Varga Endrééket. Mint utóbb, a neszelei síkon kiderült, ez a sétálós taktika bizonyult jobbnak az én „mindenáron fölfutni” hozzáállásomnál, ahol is Endre olyan könnyedén került el, hogy abban a pillanatban éreztem, számomra ő már befoghatatlan. Még az utolsó nagy lejtőn megkísértett a gondolat, hogy rámegyek, de akkor már egy kicsi beleerősítés olyan mértékben növelte a combom fájdalmát, hogy ez a fokozás nem tűnt már gazdaságosnak. Annál is inkább mert ott már tuti volt a 3:55 körüli idő is. Előtte még igazolást nyert az a marxi tétel is, hogy a történelem ismétli önmagát, hiszen Németh Janival mindig a Bútorgyár és a Gabona környékén szoktam találkozni, ami most is így történt. A Gógán-hegyen fölfelé két dolog segített tartani a tempót, az egyik Sólyom volt, aki a Gabonától velem futott, a másik a GOC-os csapattársak aszfaltra festett biztatása. A legjobb helyen volt itt! A Platán soron az előttem 15 mp-cel beérő Varga Endre befogására semmi esélyt nem láttam, de azért hátranéztem, mert ha közeledett volna valaki, csak belehúzok még egy kicsit!

Én így éltem meg, röviden. Esetleg még annyit, hogy várok mindenkit szeretettel a szüreti időszakban, szeptember 22-én Tekenyére az V. Tőkétől a Pohárig Szőlőhegyi Futóversenyre!
www.toketolapoharig.hu
Tarsoly Róbert

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése