2013. január 4., péntek

Szilveszteri futás Zalaegerszegen, 40,9km (Franz Lang beszámolója)

A verseny idei egyetlen külföldi futójának, az osztrák Franz Lang-nak a maratoni beszámolóját olvashatjátok az alábbiakban. Az eredeti, német nyelvű verzió ide kattintva olvasható, a magyar fordításért köszönet illeti Somfai Sebastian-t!


Ez már majdnem egy tradíció (ha 3 részvételt már annak lehet mondani), hogy szilveszter napján Zalaegerszegre, Magyarországra utazom. Egy nagyon igényes futás az év zárására. Majdnem egy maraton (az elmúlt években még 42km állt az eredménylistán).
A start előtt a kezünkre írva kaptuk meg a rajtszámot, aztán indultunk, mindenki egyszerre a járdáról, hogy a 3,5km-t, 11km-t, 24,2km-t vagy ahogy mondtam a „maratonfutók” a 40,9km-t lefussák.

Ez idáig 3 részvétel tőlem és minden alkalommal én voltam az egyetlen magyarul nem beszélő futó. Az még izgalmasabbá tette a dolgot, hogy minden alkalommal valahol eltévedtem. Biztonságból magamnál volt egy cetli a címekkel, ahová menni kellett.

A zúzmarában, a csúszós talajon az árnyékban, tiszta hideg idő és napsütés mellett, Zalaegerszeg körül fel és le a hegyekről. A Tv-torony mellett, iparnegyedeken, szőlőkerteken át, kedves kicsi házak mellett, fáradoztam ez alkalommal azon, hogy valaki futót lássak magam előtt, hogy az eltévedést kiküszöböljem. Ez jól is sikerült, kicsivel a cél előttig.


Akkor, olyan 39km után, ahol már sok futó gyengélkedett, ott voltam egyedül útközben, néhányat leelőztem és saját magamnak kellett a jelölésekre figyelnem. Az utolsó kilométer, itt már nem kellett volna történnie olyan sok mindennek.


És akkor mégis leelőz egy futó. Klassz, gondoltam magamban, most tudsz újra tájékozódni máshoz képest és nem kell mindig keresni, hogy merre tovább.

De alig 200 méterrel később, az említett futó céltalanul állt meg. Valamit magyarázott nekem magyarul, én hülyén néztem és tovább futottunk. Természetesen teljesen rossz irányba. Miután ő néhány járókelőt megkérdezett, én elővettem a cetlimet, a címmel és tovább futottunk és végtelen hosszú percek (40km után valóban hosszúak) után az iskolába értünk.

Az időmérés különben másképp működik, mint amihez nálunk a futók szoktak. Be kellett mennünk az iskolaépületbe, ott voltak a segítők, akik az órára pillantottak, akiknek megmutattuk a rajtszámot a kezünkön és azt feljegyezték.


Miután a magyar idegenvezetőm (Ádámnak hívják) az akaratlan városnézés után ajtót nyitott nekem, 2 másodperccel előtte voltam az asztalnál és csak hátulról a harmadik lettem.

Az eredményhirdetés után folytatódott még az uszodában és a szaunában. Összességében egy izgalmas és megerőltető sportos szezonzáró volt.


Így visszajövök, legalább addig, hogy az utat végre teljesen jól lefussam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése